Az általános iskolát Erzsébeten az Ady Endre utcában jártam ki. Nagyon szép emlékeim vannak róla. Olyan pedagógussal csak jóval később, felnőttként találkoztam mint akik ott tanítottak.

Máig hálás vagyok a kémia biológia tanárnőnknek, hogy személyesen eljött és rábeszélte a szüleimet a középiskolára ipari helyett. Mivel jó kémiás voltam, így a Thán Károly vegyipari szakközépiskolába kerültem.

Most kicsit megint az összehasonlítás jön de ezért írom ezt az egész blogot. Számomra azok a 60-as évek a béke és a nyugalom szigete volt. Tanáraim szigorúak de igazságosak voltak és érződött a szeretetük. A földrajz tanárom még pálcával tanított, mégis imádtuk az óráit. Ma lehet lecsuknák. Néha leülök a nyolcadikos unokámmal beszélgetni, nos a lexikális tudásuk nullához tendál :(. Én se szerettem magolni soha de azért mondjuk Prágát vagy Berlint eltudtam helyezni a térképen és tudtam, hogy miknek a fővárosai. Oktatásunk színvonala siralmas és dúl az elitizmus.

Az én időmben is volt ilyen de ha jó voltál valamiben akkor az iskolád is segített a továbbjutásban. Ha pedig szegény voltál akkor a felnőttoktatás nyújtott kitörési pontot. De nem szépítem a múltat hiszen az első pofon pont a szakközépben ért. Volt egy matektanárnőnk aki mindenkit leinformált honnan jött, kik a szülei. Hamar kitűnt miért. Engem a proligyereket semmibe vett, ott alázott ahol lehetett, a pártkáder lánya, aki az alapokkal sem volt tisztában négyesnél rosszabbat nem kapott. Év végén simán megbuktatott. Itt jegyzem meg, hogy később felnőve természetesen leérettségiztem és matekból ötösre. Az ottani matematika tanárnőm nem akarta elhinni, hogy megbuktattak :)

Tehát nem akarom szépíteni az akkori dolgokat de mégis boldog időszak volt. Legközelebb elmesélem miért.

Tiszteletem az olvasónak.

Mostanában annyi mindent olvasok az un. Kádár korról, hogy megakarom veletek osztani az én tapasztalataimat is.

57-ben születtem, a forradalomnak köszönhetem létemet, anyám nem mert elmenni a kórházba elvetetni, akkor már lövöldöztek mindenfelé. Proli család voltunk, Erzsébeten egy szoba, konyha, veranda nagyságú házrészben laktunk öten. Édesapám kárpitos a Csepel autógyárban, Édesanyám a három gyerek mellett bedolgozó volt ( szatyrokat gyártottunk ) majd takarító nő.

Jut eszembe: emlékszik még valaki azokra a horgolt műanyag szatyrokra? :)

Akkoriban nagy volt a szegénység nálunk, talán hetente egyszer ettünk húst. Azóta is tésztás vagyok. Volt az udvarunkban két nagy eperfa, egy lila és egy fehér, azok alatt játszottam egész nap. Kaptam egy három Ft-os barna kenyérből vágott zsíros kenyeret és ha jutott egy paradicsomot vagy egy almát.Krumplis tészta, káposztás tészta, hamis gulyás, gombóc, derelye, mákos tészta, káposztás bab :). Ha jó nap volt és tudtak kolbászt venni, akkor paprikás krumpli.

Édesapám igazi régivágásu ember volt, nem dohányzott és nem is járt kocsmába, otthon ivott ha volt mit. A fizetését szalaggal együtt ( tudjátok mi az? ) odaadta anyámnak, akitől némi zsebpénzt kapott. A fizetésnap ünnep volt mert aznap elmentek bevásárolni Kosutiba a Mejlnbe :) ( így beszéltek róla bár már rég ABC volt ). Két megrakott szatyorral jöttek haza és én is kaptam egy 50 filléres kisbalaton szeletet.

Ez 1960-63 története, amit ha nembaj folytatni fogok :) És ne higgyétek, hogy ez csak nosztalgia meg a fiatalság visszasírása! Megpróbálok a mai fiatalok helyzetével párhuzamot vonni és helyére tenni kicsit a dolgokat. Mert nem feltétlen csak rossz történt anno és ma mint látjuk nem fenékig tejfel az élet. Három gyermekes apukaként írom, akinek már két unokája is van.